Interjúk címkéhez tartozó bejegyzések

Balog Zoltánnal készített interjút a Die Welt

A Die Welt című német konzervatív lap Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterével közölt interjút a romaintegrációról hétfői számában. 

A lap online kiadásában is megjelent, Százezer roma tanul új szakmát Magyarországon című interjúban a miniszter kifejtette, hogy a 2010-es kormányváltás idején az ő kezdeményezésére állították fel a romaintegrációval foglalkozó államtitkárságot, és Orbán Viktor miniszterelnök személyes kezdeményezésére vették fel a magyar uniós elnökség napirendjére az európai romastratégia ügyét.

Kiemelte, hogy a stratégia végrehajtásához kapcsolt átfogó monitoringeljárás Magyarországon „annyira jól működik, hogy az EU követendő példaként ajánlja” a tagállamoknak. Az unióban Magyarország elsőként érte el a felzárkózási stratégia első szakaszára kitűzött célokat, és hamarosan elkészül a stratégia frissített változata – tette hozzá.

Így támogatják a fiatalokat

Az eredményeket ismertetve elmondta, hogy „teljesítményorientált” támogatási programok segítik a rászoruló fiatal romákat születéstől a munkavállalásig. Az iskolaérettséget megalapozó korai fejlesztés részeként bevezették, hogy öt- helyett hároméves kortól lesz kötelező az óvoda, továbbfejlesztették az előző kormány idején kidolgozott „jó koncepciót”, a Biztos Kezdet programot, az általános iskola hetedik és nyolcadik évfolyamában tanuló diákok támogatását szolgáló ösztöndíjprogramot pedig kiterjesztették a szakiskolákra – fejtette ki a miniszter.

Arra a felvetésre, hogy a roma gyerekek elkülönített, szegregált oktatásának támogatásával vádolják, kifejtette, „hatalmas botrány”, hogy a gyerekek kárára politizálnak, akik ezzel vádolják. Az ügyben érintett, görög katolikus egyházi fenntartású iskola a helyi közösség „teljesen normális” iskolája, amely „mintaszerűen felszerelt”, és a szülők azért járatják oda a gyerekeiket, mert ott laknak. Az intézményben nem zajlik „kényszerítetten szegregált” oktatás, ennek ellenére „minden erővel és a gyerekek kárára szét akarnak rombolni egy jó iskolát” – mondta Balog.

Arra a kérdésre, hogy vannak-e mérhető eredményei az integrációs stratégiának, azt mondta, hogy a korábbinál többen végzik el az általános iskolát, a felsőoktatásban pedig a hátrányos helyzetű jelentkezőknek járó pluszpontok révén kétezer olyan fiatal tanulhat, akinek korábban erre nem lett volna lehetősége. Kiterjesztik az egyházakkal együttműködve indított szakkollégiumi programot is, amelyben egyelőre 180 hallgató vesz részt – tette hozzá.

Képzési program indul

Arra a felvetésre, hogy a roma közösség többsége továbbra is szegénységben él, elmondta, hogy a közfoglalkoztatás területén teremtett 200 ezer munkahely közül 35 ezret romák töltenek be, és hamarosan elindul egy „hatalmas képzési program”, amelyben 100 ezren vesznek majd részt.

Az interjú készítőjének, Boris Kálnokynak arra a felvetésére, hogy az ilyen programok csak akkor hoznak tartós eredményt, ha a résztvevők el tudnak helyezkedni a magángazdaságban, a miniszter kifejtette, hogy az állam adó- és járulékkedvezményekkel ösztönzi a beruházásokat a hátrányos helyzetű területeken.

A szerző az interjú mellett egy terjedelmes riportot is készített egy háromnapos tréningről, amelyben az állam és az egyház által közösen indított ösztöndíjprogram keretében felsőoktatási tanulmányokat folytató roma fiatalok vettek részt. Az Élni. Szeretni. Kitartani című, balatonszárszói keltezésű írásban a szerző kiemelte, hogy a kormány egy „roma értelmiségi réteg megteremtésére” törekszik, ami „az Orbán-kormány talán legnagyobb és legambiciózusabb kísérlete a romastratégiával összefüggésben”.

A riport és az interjú megjelent a Berliner Morgenpost és a Hamburger Abendblatt című lap online kiadásában is.

(Forrás: MNO.hu)

 

A képre kattintva az oldal nagyobb méretben nyílik meg

Balog Zoltán Die Welt interjú

Balog Zoltán országbeszéde az UNESCO kongresszuson

Az alábbiakban Balog Zoltán az UNESCO 37. Általános Kongresszusán, Párizsban elmondott beszédének a leirata olvasható.

Az emberi erőforrások minisztere mellett a kongresszusnak volt egy másik magyar főszereplője is: Bogyay Katalin az elmúlt két évben a szervezet közgyűlésének elnöki posztját töltötte be. Leköszönő beszédét ide kattintva olvashatják, illetve egy vele készített, a tevékenységéről szóló hosszabb interjú megtekinthető az UNESCO Youtube csatornáján.

National statement

by Minister Zoltán Balog (Hungary)

at the 37th Session of UNESCOs General Conference

 

Mr President of the General Conference,

Madam Chair of the Executive Board,

Madam Director-General,

Your Excellencies,

Ladies and Gentlemen,

Distinguished Colleagues,

 

On behalf of the Hungarian Government please allow me to start by congratulating Mr. Hao Ping for being elected as President of the 37th Session of UNESCO’s General Conference.

I also would like to congratulate to the outstanding work of Katalin Bogyay, Ambassador of Hungary to UNESCO, the President of the 36th Session of the General Conference. Dear Katalin, the Hungarian government and your country, Hungary are proud of You! Thank you!

Let me congratulate the Director General for her re-nomination and her ongoing efforts to build a visible, capable, credible and effective UNESCO. Hungary fully supports the reform process which was launched by Mme Bokova. I would like to thank for the Collaboration of UNESCO at the Budapest Water Summit this October. The Budapest Statement was adopted by unanimity at the end of the Summit. This Statement makes suggestions for the UN Member States for the post-2015 water related Sustainable Development Goals.

We are organizing the Budapest World Science Forum this year in Brazil, together with UNESCO and the Brazilian Academy of Sciences. The Budapest World Science Forum to be organized the first time outside Hungary will make this important science meeting even more global and shows the commitment of the Hungarian Government to play a crucial role in science diplomacy worldwide.

Because of Hungary’s commitment in the protection of our environment we have applied to the membership of MAB, the International Coordinating Council of the Programme on Man and the Biosphere.

We are committed to work towards transboundary biosphere reserves which put emphasis not only on preserving and protecting natural values, but also on creating sustainable development and improving the living conditions of the rural population. This accepted biosphere reserve programme is a perfect example of international co-operation and hopefully more countries will join the nomination.

Ladies and Gentlemen,

Holocaust and Roma education are very much in the frontline in the Hungarian education priorities.

We are honoured that UNESCO has granted the patronage to the Holocaust Memorial Year 2014 in Hungary. This patronage was officially announced in Budapest last week by Dr. Samuel Pisar, UNESCO Honorary Ambassador and Special Envoy for Holocaust Education in Hungary. The Memorial Year will commemorate the 70th anniversary of the deportation of Hungarian Jews and will mainly focus on education and culture. The teaching of Holocaust related information became part of the Hungarian National Curriculum and now it can be found in contents of various courses (history, literature, native language, ethics etc.).

In Roma education we have introduced measures to help to preserve Roma identity, their language and cultural traditions. The Hungarian Romas, just like any other Hungarian nationalities, can initiate the education in their own language, and the teaching of Romani language. The history of Roma is included in the National Curriculum, which makes possible for students to learn about the cultural diversity of our country. We are the first country in the world where each student has to learn about the history and culture of Hungarian roma. In the Curriculum cultural diversity and history of nationalities living in Hungary and the need for tolerance and acceptance is highly stressed. Moreover, students can learn about the negative effects of exclusion, racism and anti-Semitism during various courses. We hope to work in collaboration with UNESCO in Roma education. Roma education is strongly related to our social transformation.

Having this is mind Hungary is applying to MOST, the Intergovernmental Council of the Management of Social Transformations Programme.

Ladies and Gentlemen,

Cultural diversity is of utmost importance for the Hungarian government. It is part of the Hungarian cultural tradition to have different approaches towards our own identity. Always  keep West but never forget that you come from the East. This sentance of the famous Hungarian writer Sándor Márai has always been relevant in the last thousand years of Hungary. We, Hungarians keep discussing: are we a bridge or a ferry between East and West.

And for Hungary, heritage protection has always been of a high priority, therefore Hungary is applying for the Intergovernmental Committee for the Safeguarding of the Intangible Cultural Heritage. Besides the protection of intangible and tangible cultural heritage, the World Heritage program is also widely acknowledged in Hungary. The Hungarian Parliament adopted the Law on World Heritage that entered into force in January 2012 in order to provide for a solid legal and institutional basis of the implementation of the World Heritage Convention. The purpose is to ensure the efficient management of Hungarian World Heritage sites, the protection of their outstanding universal values in line with the principles of sustainable development.

Ladies and Gentlemen,

Finally, let me emphasize that the Hungarian Government is fully committed towards UNESCO’s values in our educational, cultural, science and sport programmes.

Thank you for your attention!

 

(Fotó: Olivier Toussaint)