hírek címkéhez tartozó bejegyzések

Balog Zoltán amerikai magyar és egyházi szervezetek képviselőivel találkozott

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere amerikai látogatása zárónapján amerikai magyar és egyházi szervezetek képviselőivel találkozott Los Angelesben, 2014. december 7-én vasárnap.

A miniszter Andrew Friedman, a los angeles-i Bais Naftoli Kongregáció elnökének meghívására munkareggelin vett részt, melyen több amerikai zsidó szervezet vezetője is jelen volt. Andrew Friedman köszöntésében biztosította a magyar tárcavezetőt támogatásáról, valamint a magyar-amerikai kapcsolatok további erősítéséről.

Balog Zoltán a tárgyaláson elmondta: fontos, hogy a következő generációk mit tanulnak, tanulhatnak a vészkorszakról. Megemlítette, hogy a magyar kerettantervben kiemelt szerepe van a holokauszt és a zsidó kultúra és történelem oktatásának. A miniszter hozzátette: közös jövőt szeretnénk építeni, és ezt az is bizonyítja, hogy a magyarországi zsidó közösségek önálló oktatási hálózattal rendelkeznek az óvodától a felsőoktatásig.

Balog Zoltán elmondta: „a szélsőjobboldal európai megerősödésére az oktatás a legjobb válasz, ez jelenti az együttműködés jövőjét.”

Balog Zoltán ezt követően ellátogatott a los angeles-i magyar közösséghez is, ahol a San Fernando-völgyi Grace Református Egyház református istentiszteletén vett részt, majd látogatást tett a Reményik Sándor keresztény vasárnapi magyar iskolában is. A közösséget köszöntő beszédében a miniszter elmondta: „az itteni magyar közösségnek jó kapcsolata van Magyarország Kormányával, és ezt tovább kell erősíteni. Maradjanak életteliek, legyenek sokan, és ne csak őrizzék a magyarságot, hanem adják is tovább!”

Los angeles-i programjának, amerikai látogatásának zárásaként Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere látogatást tett, majd beszélgetésen vett részt az USA Nyugati Parti Magyar Tudósklub képviselőivel. A Klub tagjai magyar orvosok, mérnökök, innovátorok és üzletemberek, akiknek célja, hogy magyar fiatalokat segítsenek hozzá neves külföldi kutatóhelyen történő munkavégzéshez.

Budapest, 2014. december 8.

LA

Balog Zoltán kitüntetést adott át Csíkszentmihályi Mihálynak Los Angelesben

Balog Zoltán Magyarország köztársasági elnöke megbízásából Magyar Érdemrend nagykereszt polgári tagozat kitüntetést adott át Csíkszentmihályi Mihálynak tudományos tevékenysége és életműve elismeréséért amerikai útja során 2014. december 6-án, Los Angelesben.

A tárcavezető beszédében elmondta: „Csíkszentmihályi Mihály gondolatait az elmúlt évtizedekben az élet legkülönbözőbb területein hasznosították, könyvei a bestseller listák élén állnak. Tudományos munkájával sokat adott a nemzetnek: a flow-elmélet a magyar tudományos világ és a magyar értelmiség egyik legfontosabb identitás-forrása. Az elméletet a vezetőképzésben, az oktatásban, a szabadidő eltöltésében, az idősek aktívvá tételében, a börtönviselt fiatalkorú bűnözők rehabilitációjában, vagy a fogyatékos emberekkel való foglalkozásban is hasznosítani lehet.”

Csíkszentmihályi Mihály Széchenyi-díjas pszichológus, pedagógus, egyetemi tanár. Szakterülete a fejlődés- és neveléslélektan, valamint a kreativitás- és tehetségkutatás. A „flow-elmélet” kidolgozója. Az elmélet szerint a flow állapota segít a társadalomban zajló pozitív folyamatok felerősítésében is. Könyveiben arra az örök kérdésre keresi a választ, hogy mi a boldogság és hogyan érheti el az ember a boldogság állapotát. Csíkszentmihályi Mihály 1998 óta a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja.

Budapest, 2014. december 7.

Balog Zoltán az ENSZ transzatlanti csúcstalálkozóján tartott előadást

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az Amerikai Egyesült Államokba látogatott, ahol útjának new york-i állomásán az ENSZ transzatlanti csúcstalálkozóján tartott előadást.

A magyar tárcavezető december 5-én szólalt fel az ENSZ Transatlantic Summit 2014: Strengthening the Family for Sustainable Development elnevezésű rendezvényén. Vitaindító beszédében a tárcavezető úgy fogalmazott: „Az élet igazi bölcsője pedig a család – még akkor is, ha tudjuk, hogy sokszor nem tökéletes emberekből áll.”

Balog Zoltán szerint alapvető hozzáállás kérdése, hogy az ember meggyőződése szerinti ideális helyzet elérésére törekszik, amiről tudja, hogy az egyéni és társadalmi szinten is jó következményekkel jár, vagy pedig elfogadja, hogy csak az egyén érdeke a fontos, a család már nem működik, ezért ahogyan egy magyar mondás fogalmaz: „ez van, ezt kell szeretni” – és nem tesz semmit a helyzet megváltoztatása érdekében.

A tárca vezetője hangsúlyozta: Magyarország hozzáállása nem a belenyugvás, amelyet az új, magyar alaptörvény is tükröz, és ezt igazolja a kormány családpolitikája is. „A családok nemzetközi képviselői, döntéshozók, civil szervezetek számára, magyar kezdeményezésre az ENSZ-ben megrendezett 2014-es családügyi transzatlanti csúcson azt üzentük a világnak: a család közös ügyünk, a gyermek pedig a közjó része” – fogalmazott Balog Zoltán.

Az eseményt követő sajtótájékoztatón melyen Balog Zoltán mellett Jeff Fortenberry amerikai republikánus képviselő, Oscar Ivan Zuluaga, a kolumbiai Centro Democrático párt elnöke, valamint Dr. Helen M. Alvaré jogászprofesszor vett részt, a magyar miniszter megerősítette: a világméretű együttműködés a családok megerősítése érdekében azt mutatja, hogy a nemzeti kormányok mellett számos döntéshozó, civil szervezet ugyanazokat az értékeket vallja, és tesz konkrét lépéseket a családokért.

A miniszter csütörtök este tárgyalást folytatott Anthony Lake-kel, az UNICEF ügyvezető igazgatójával. Balog Zoltán a megbeszélésen amellett érvelt, hogy Budapestet válasszák a szervezet szolgáltató központjának székhelyéül, amellyel új szakaszába lépne Magyarország és az Egyesült Nemzetek Gyermek Alap között jól működő partneri kapcsolat.

Novák Katalin, az EMMI család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kerekasztal-vitán vett részt a transzatlanti csúcstalálkozó eseményeként. Novák Katalin felszólalásában arról beszélt, hogyan fordíthatók vissza a negatív demográfiai folyamatok a családok megerősítésével. Az államtitkár kiemelte: “Ez a tanácskozás azért volt fontos, mert összehozta azokat a kormányzati szereplőket, civil szervezeteket és más nemzetközi szereplőket is a világ minden tájáról, akik érdemi lépéseket képesek tenni a családok megerősítéséért, és konkrét ajánlásokat tudnak megfogalmazni a nemzetközi szervezetek felé is. Közös érdekünk az együttműködés.

Prőhle Gergely Maria Santos Pais-szal, az ENSZ gyermekek elleni erőszakkal foglalkozó főtitkári különmegbízottal tárgyalt. A megbeszélésen Prőhle Gergely tájékoztatott az UNICEF magyarországi gyermekjogi vizsgálatának eredményeiről, és ismertette a gyermekvédelem érdekében a közelmúltban hozott kormányzati intézkedéseket, törvénymódosításokat.

Budapest, 2014. december 6.

Budapest esélyes, hogy az UNICEF-szolgáltatóközpont székhelye legyen

Budapest esélyes arra, hogy az UNICEF (az Egyesült Nemzetek Gyermek Alapja) szolgáltatóközpontjának székhelye legyen – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere csütörtökön New Yorkban, miután megbeszélést folytatott Anthony Lake-kel, az alap ügyvezető igazgatójával.

A miniszter hangsúlyozta: az UNICEF szolgáltatóközpontjának létrehozása Budapesten több száz munkahelyet teremtene és magas rangú diplomata jelenlétét vonná maga után. Erős verseny van különböző európai és afrikai helyszínek között, de Magyarországnak a versenyben elég jók az esélyei – tette hozzá. Balog Zoltán hangsúlyozta: a tárgyalás legfontosabb célja a magyar pozíció és ajánlat megerősítése. Az alappal kiváló az együttműködés és hagyományosan nagyon jó a kapcsolatok – fogalmazott a tárca vezetője.

A miniszter kiemelte: a kormányzat nagyon erős prioritása közé tartozik az oktatás, a gyermekek jövője és különösen az, hogy a szegény sorba született gyermekekből hogyan lesz alkotó, pénzkereső ember, adófizető állampolgár és leginkább boldog családalapító. “Ezekben a dolgokban szövetségesek vagyunk, bízunk benne, hogy az együttműködésünk egy új szakaszba tud lépni,ha Budapest megkapja ezt a szolgáltató központot” – jelentette ki Balog Zoltán.

Az UNICEF részéről az az ígéret hangzott el, hogy két hónapon belül megszületik a döntés arról, hogy melyik a két legesélyesebb helyszín. Az alapot az ENSZ Közgyűlése 1946-ban hozta létre, eredetileg Egyesült Nemzetek Nemzetközi Gyermek Gyorssegélyalapja néven, hogy segítsen a második világháború utáni Európában a rászoruló gyerekeken. Az ENSZ szakosított szervezeteként működő UNICEF tevékenységét 1965-ben Nobel-békedíjjal ismerték el. Az UNICEF fejlesztési szervezet, amelynek a világ több mint 150 országában vannak a legrászorultabbat gyámolító gyermekvédelmi programjai. Ezeket kizárólag önkéntes hozzájárulásokból és adományokból finanszírozza, nem részesedik a világszervezet költségvetéséből. Fennállása óta az UNICEF több gyermekéletet mentett meg, mint bármely más humanitárius szervezet a világon. Az UNICEF célja a gyermekek és az ifjúság helyzetének javítása az egészségügy, a táplálkozás, a szociális gondoskodás, az oktatás és a szakképzés területén. Elősegíti a helyi közösségek fejlesztését, erősítését, hangsúlyt fektet a lányok oktatására.

(EMMI-MTI)

Fotó: MTI