fotók címkéhez tartozó bejegyzések

Európa indentitásválságban van

Az emberi erőforrások minisztere vasárnap Esztergomban, a Becket Szent Tamás emléknapon arról beszélt, hogy Európa indentitásválságban van, az értékalapot nélkülöző tolerancia került középpontba, az egyéni értékek nem adódnak össze, “nem lesz belőlük előrevivő központi erő”.

A miniszter a keresztény értékekről és az európai identitásról rendezett konferencián szavai alátámasztására az európai alkotmányt említette példaként, amelyből “először kivonódott minden szellemi és kulturális érték, majd még a megmaradt dokumentumban sem sikerült megegyezni Európa népeinek”.

Balog Zoltán véleménye szerint a keresztények gazdagabbak lesznek attól, hogy adnak a másiknak, és a keresztény, nemzeti kormányzás legfontosabb feladatának nevezte, hogy az egyéni boldogulás optimumát összekösse a közjó hasznával.

Az a kor, amelyben Becket Tamás élt, azt üzeni, “nincs olyan politikai, világi hatalom, melynek ne lenne szüksége kontrollra és mércére” – mondta előadásában Balog Zoltán. A miniszter hozzátette, “annál a hatalomnál nincs veszélyesebb, mely nem képes magát kontrollálni, az a hatalom, mely mindent megtehet, diktatúrává válik”.

Bogyay Katalin UNESCO-nagykövet előadásában azt hangsúlyozta, a kultúrák közötti párbeszédhez szükség van a vallások közötti párbeszédre és közösen kell megkeresni az összekötő gondolatokat.

Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora arról beszélt, hogy a hitnek azért van szüksége tudományos módszerekre, mert anélkül csak vakhit marad. “A tudománynak viszont azért kell a hit, mert magában értékrend nélküli. A tudománynak szüksége van etikára, de ezt nem a tudományon belül kell keresni, hanem kívülről kell bevinni” – tette hozzá.

Jonathan Knott brit nagykövet kifejtette, az Egyesült Királyságban Európa jövőjét a jólét, a tisztelet, az igazságosság és a demokrácia jegyében képzelik el. “Enyhén aggódnak” viszont amiatt, hogy az elmúlt években olyan folyamatok indultak el, amelyekkel Európa nem fog közelebb jutni polgáraihoz” – fogalmazott a diplomata.

A konferenciát megelőzően ökumenikus szertartást tartottak Esztergomban, a Szent Tamás-hegyi kápolnában. Az emléknapot a Rudnay Sándor Kulturális és Városvédő Egyesület, illetve a Rudnay Sándor Alapítvány szervezte.

Esztergom és Canterbury a 12. század óta áll kulturális és vallástörténeti kapcsolatban. Mindkét település érseki központ. Főpapjaik, Becket Tamás és Bánfy Lukács esztergomi érsek párizsi tanulmányaikból származó személyes barátsága alapozta meg a két város jó viszonyát.

Az 1170-ben mártírhalált halt Becket Tamás érsek éppúgy kiállt az egyház autonómiája mellett, mint a magyar egyház akkori feje. Becket Tamás halála után Jób érsek prépostságot alapított Esztergomban a vértanú tiszteletére.

Lékai László bíboros – aki 1976-tól haláláig, 1986-ig volt a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke – az 1538-ban Esztergomba került ereklyék egy részét Canterbury érsekségének adományozta, mivel Angliában VIII. Henrik rendeletére a szent összes emlékét megsemmisítették.

20140105 – Esztergom

Balog Zoltán tárgyalásokat folytatott az indonéz képviselőházi alelnökkel

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere ma hivatalában fogadta Priyo Budi Santoso indonéz képviselőházi alelnököt. A találkozón a magyar miniszter bejelentette, hogy Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram keretében a magyar kormány 50 ösztöndíjat ajánl fel indonéz hallgatók számára. A tárgyaláson a felek kölcsönösen megerősítették az oktatás területén történő további együttműködési szándékukat is.

Priyo Budi Santoso kiemelte, hogy Magyarország az ázsiai szigetország legfontosabb stratégiai partnere a közép-kelet európai térségben, ezért a régióban elsősorban Magyarországgal szeretnék tovább fejleszteni és más területekre is kiterjeszteni a már meglévő oktatási együttműködést.

Balog Zoltán köszönetét fejezte ki, hogy az Indonéziával fennálló felsőoktatási partneri kapcsolatnak köszönhetően a Darmasiswa ösztöndíj keretein belül 1993 óta már 170 magyar hallgató tanulhatott az ázsiai országban. Jelezte, hogy a két ország közötti kiváló együttműködést mutatja az is, hogy 2013 folyamán egyaránt sikerrel zajlott le a budapesti I. Indonéz-Magyar Rektori Konferencia, valamint az Indonéziában megrendezett kétnapos Magyar-Indonéz Felsőoktatási Fórum.

A miniszter hangsúlyozta, hogy Magyarország törekszik az együttműködés további megerősítésére. Ezt szolgálja többek között a kidolgozás alatt álló Magyarország-ASEAN Ösztöndíjprogram, valamint a Stipendium Hungaricum program, amelyek keretében az indonéz fél részére 50 ösztöndíjat ajánlanak fel. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az együttműködés realizálása érdekében kezdeményezi kétoldalú tárcaközi megállapodás létrehozását az indonéz kormánnyal, amihez Balog Zoltán a képviselőházi alelnök támogatását kérte.

Priyo Budi Santoso megköszönte a magyar felajánlást, és megerősítette, hogy Indonézia is elkötelezett a két ország közötti felsőoktatási kapcsolatok fejlesztésében. Ezt alátámasztandó tájékoztatta Balog Zoltánt arról, hogy Indonézia viszonossági alapon ösztöndíjprogramot tervez indítani magyar hallgatók számára.

A tárgyaláson az indonéz fél kérésére Balog Zoltán ismertette a magyar kormányzati reformokat az egészségügy, a család-, illetve a gyermekvédelem területén.

(Fotó: Árvai Károly, Kormány.hu)

Megnyílt a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ

Kortárs vetített képek című kiállítással hétfő este megnyílt a budapesti Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ. A megnyitón Balog Zoltán kiemelte: a kormány 2013-ban 155 millió, jövőre 198 millió forinttal támogatja az intézmény működését.

“A fotográfia mint művészet melletti demonstráció, hogy ennyien összegyűltek a megnyitón” – szólt az emberi erőforrások minisztere a Nagymezői utcai épület kiállítótereit megtöltő közönséghez.

Balog Zoltán hangsúlyozta: a központ megnyitásával egy adósság lerovásáról van szó, hiszen a 20. század nagy magyar fotográfusai méltók arra, hogy életművüket tanulmányozzák. “André Kertész, Munkácsi Márton, Robert Capa vagy Brassai képei nemcsak a múltat, hanem a kortárs fotográfiát is meghatározzák” – fogalmazott.

Tájékoztatása szerint a kormány 2013-ban 155 millió, jövőre 198 millió forinttal támogatja az intézmény működését.

Kőrösi Orsolya, a központ ügyvezető igazgatója megnyitó beszédében emlékeztetett arra, hogy a fotográfia egyre nagyobb teret követel magának a vizuális művészetekben, a kortárs magyar fotográfusok sikeresen szerepelnek a nemzetközi porondon, így semmi kétség: a magyar fotográfiának szüksége volt egy kiszámítható, állami támogatással működő művészeti intézményre.

Féner Tamás Kossuth-díjas fotóművész a megnyitón Robert Capát méltatva elmondta: a világhírű alkotó fotóriporteri teljesítményén túl nagyszerű szervező is volt, ezt bizonyítja, hogy az általa alapított Magnum Fotóügynökség ma is működik.

A fotográfiai központ első kiállításáról Telek Balázs kurátor a megnyitót megelőző sajtótájékoztatón elmondta, hogy a nyitó tárlat pályázata arra a kérdésre várt választ, vajon az alkotók szerint hogyan fotózna ma Robert Capa, illetve miként gondolnak a pályázók a központ névadójára. A kiírásra november 3-ig több mint 600 pályázat érkezett be összesen 1001 munkával. A december 31-ig látogatható kiállítás a pályázat résztvevői és meghívott fotográfusok, összesen 34 alkotó, illetve csoport munkáit mutatja be digitális formában.

Az 1,6 millió forint összdíjazású pályázat fődíját a Budai Rajziskola fotográfiai szakának ítélte a nemzetközi zsűri az Öndivatbemutató című projektért, a további díjakat az Origo fotórovata, Lakatos Benedek, Szőnyi István és Sopsits Árpád nyerte el.

Kőrösi Orsolya a megnyitó előtt közölte: terveik szerint jövőre többek között Sebastiao Salgado Genesis című projektjét, a 2014-es Magyar Sajtófotó Kiállítást és a Magnum Photos archívumából összeállított anyagot mutatna be az intézmény.

Az MTI kérdésére az igazgató elmondta: régóta folynak tárgyalások arról, hogy a Capa Központ és az egykori Tivoli Színház – az építtető Ernst Lajos által is egy egységben megálmodott – terei ismét egyesülhessenek, de a központ egyelőre “fél intézményként” nyílt meg.

(Forrás: MTI, fotó: Botár Gergely|Kormány.hu)

Megnyílt a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ

Ifjúságsegítő iroda kezdte meg működését a fővárosban

Megkezdte működését a Kontaktpont ifjúságsegítő iroda a főváros VIII. kerületében. A létesítmény hétfői ünnepélyes avatása előtt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere újságíróknak azt mondta: húsz hasonló iroda nyitja meg a kapuit az Új Nemzedék Plusz program keretében, a megyeszékhelyek mellett működik majd egy-egy iroda Budán és Pesten is.

Az irodákban egyéni karriertervezési, mentálhigiéniai tanácsadással, vállalkozási alapismeretekkel várják a fiatalokat, de tartanak műhelybeszélgetéseket, előadásokat is. A tárcavezető célként jelölte meg, hogy a szolgáltatásokat helyben elérhetővé tegyék a fiataloknak.

A VIII. kerületi H13 Diák- és Vállalkozásfejlesztési Központban található irodát a miniszter mellett Mihalovics Péter új nemzedék jövőjéért felelős miniszteri biztos, Kocsis Máté VIII. kerületi polgármester és Siklódi László Levente, a Zánka – Új Nemzedék Központ ügyvezető igazgatója avatta fel.

A miniszter jelezte, hogy a programot uniós forrásból finanszírozzák, és arra összesen 3 milliárd forint áll rendelkezésre.

(Szöveg: MTI, fotó: Horváth Ernő)

Ifjúságsegítő Kontaktpont irodát adott át Balog Zoltán

Caravaggiótól Canalettóig – Balog Zoltán nyitotta meg a Szépművészeti olasz barokk kiállítását

Évtizedek óta nem látott gazdagsággal, 102 mester 140 remekművén keresztül tekinti át az olasz barokk és rokokó festészetét a Szépművészeti Múzeum Caravaggiótól Canalettóig címmel pénteken megnyílt kiállítása. A világ egyik legkurrensebb kiállítása látható mától a Szépművészetiben, az olasz barokkot ilyen mélységben utoljára egy 1922-es firenzei tárlat mutatta be – emlékeztetett a megnyitón az emberi erőforrások minisztere.

Balog Zoltán emlékeztetett, hogy ebben az évben már ötödik alkalommal nyílt olyan kiállítás a Szépművészetiben és a Nemzeti Galériában, amely a világ bármely nagy múzeumában megállná a helyét, hiszen a nemrég egyesült két intézmény Cézanne, Schiele, Monet, Gauguin és Chagall remekműveinek adhatott otthont idén. A Caravaggiótól Canalettóig című tárlat a 2013-as olasz-magyar kulturális évad záróeseménye is egyben.

A miniszter elmondása szerint a kulturális kormányzat és a Szépművészeti Múzeum közös becsvágya, hogy a legjobb kiállításokat hozzák Magyarországra. A hét másik nagy élménye a Zeneakadémia újramegnyitása volt; ezek az események is bizonyítják, hogy a kultúra stratégiai ágazat Magyarországon – hangsúlyozta a miniszter, aki rámutatott, hogy a területre 2014-ben még több forrást szán a kormányzat.

Balog Zoltán elárulta: jövőre Rembrandt és a holland Arany évszázad címmel érkezik a Szépművészetibe a mostanihoz hasonló színvonalú kiállítás.

Anna Coliva, a Galleria Borghese igazgatója elmondta, az általa vezetett római intézmény kölcsönözte Caravaggio-remekmű, a Gyümölcskosaras fiú mind a kiállított művek minőségét, mind mennyiségét tekintve rendkívüli kiállítást tesz gazdagabbá.

A Szépművészeti Múzeum olasz barokk tárlata 2014. február 16-ig látogatható.

(Szöveg: MTI, fotó: Kormány.hu és Józsa Dénes)

Balog Zoltán nyitotta meg a Caravaggio kiállítást