A Kaposvár vezetőedzője, Prukner László kijelentette, nem elégedett a tavasszal látottakkal, bár játékban azért fel tudott fedezni pozitív dolgokat. A tréner elmondta, javulniuk kell az eredményesség terén, valamint csökkenteniük kell az egyéni hibákat is. A szakember kiemelte, két-három új játékos érkezhet a nyár folyamán.