Jótékonysági labdarúgó-mérkőzést rendeztek Kaposváron. Az élvonalban szereplő kaposvári vízilabdázók és kosárlabdázók vegyes csapata a helyi média válogatottal csapott össze. Többek között Szécsi Zoltán, Hendlein Roland, Monok Tibor és dr. Dobos Pál is focicsukát húzott a Városi Sportcsarnokban rendezett találkozón.
Az országban sokan álltak a kezdeményezés mellé. Kaposvár mellett még hét helyszín vesz részt a jótékonysági programsorozatban.
Prikidánovics Nándorral bizony meggyűlt a baja a kaposvári médiás csapatnak. A “csoki” becenévre hallgató vízilabdázó oroszlánrészt vállalt csapata sikeréből.
A médiás csapat is becsülettel küzdött a mérkőzésen.
– Remekül éreztem magam. Jótékonykodni mindig nagy öröm, külön hab volt a tortán, hogy ez egy klassz futballmérkőzéssel párosult. Jól éreztem magam, nem minden nap játszhat az ember ilyen klasszis sportolók ellen – mondta a Most Médiacsoport újságírója, Várvizi Tamás.
Az élsportolók a fordulatos mérkőzésen 5-2-re is vezettek már, végül 8-7 arányban nyertek. A média képviselői 6-5-nél ugyan előnybe kerültek, ám a hajrában kijött a két együttes közti fizikális különbség.
forrás: kapos.hu