MNO hírek bejegyzései

Szita Károly: Ez nem megy a szociális szövetkezetek nélkül

A szociális szövetkezetek fontos pillérei a magyar gazdaságnak – hangsúlyozta Szita Károly (Fidesz–KDNP), Kaposvár polgármestere csütörtökön azon a tanácskozáson, amely a szociális vállalkozási szféra gazdaságban betöltött szerepével, jövőjével foglalkozott.

Börtön a rasszista támadásért

Jogerősen két és fél év börtönre ítélte a Kaposvári Törvényszék hétfőn azt a 19 éves fiatalembert, aki tavaly májusban azért támadt rá egy vele egykorú fiatalra, mert a bőre színe miatt roma származásúnak hitte.

Ötöt rúgott Kaposvárott a Győr

A címvédő Győr rendkívül magabiztosan, 5-0-ra nyert a már kiesett sereghajtó Kaposvár vendégeként a labdarúgó NB I. 29. fordulójának szombati játéknapján. Horváth Ferenc együttese – amely sorozatban hatodik bajnokiján győzött – így legrosszabb esetben is másodikként zárja a szezont, valamint pontszámban beérte a listavezető Debrecent.

Rendvédelmi zéró toleranciát jelentett be Szita Károly

Kaposvár önkormányzata az idén 144 millió forintot fordít a város közbiztonságának megerősítésére, ebből térfigyelő, illetve több utcában sebességmérő kamerákat helyeznek ki, összesen 146-ot – jelentette be Szita Károly (Fidesz–KDNP) polgármester a közterület-felügyelet, a polgárőrség és a rendőrség képviselőivel folytatott tanácskozás szünetében, sajtótájékoztatón.