Üzleti érdekeltsége lehet Csornán a kaposvári Kométa 99 Zrt.-nek. Az ország egyik legnagyobb sertésfeldolgozója a cég, melynek 38 százalékban a somogyi megyeszékhely önkormányzata a tulajdonosa. Nem vágóhidat vagy szalámigyárat nyit a társaság a Rábaközben: a napelemgyárban lát lehetőséget. A beruházó Ecosolifer Modulgyártó Kft.-vel köt a cég partneri megállapodást, információink szerint tulajdonrészt vásárol a kft.-ben. A kormány a korábbi 1 milliárd forintos támogatáshoz képest már 1,9 milliárddal segítené a gyárépítést.
A Magyar Közlönyben jelent meg az a kormányhatározat, mellyel az 1,9 milliárd forintos támogatásról döntöttek. Ezt az Ecosolifer Modulgyártó Kft. igényelte. A projekt ismertetésében az szerepel, hogy egy 25 megawattos kapacitású napelemgyár létesül 2013–2014-ben, majd 2015-ben a kapacitást 52 megawattra bővítik. Ezáltal Magyarország első ipari méretű vékonyrétegnapelemgyártó létesítményét valósítják meg a beruházók. A támogatás feltételei között a kormány leszögezi: a pályázó és a Kométa 99 Zrt. közösen nyilatkoznak, hogy egymás partner- vagy kapcsolt vállalkozásaivá válnak azáltal, hogy a Kométa 99 Zrt. az előírt részesedést a pályázó cégben megszerzi a szerződéskötésig. Ugyancsak feltétel, hogy a pályázó csatolja a gépek és az építkezés dokumentumait. Továbbá a bérbeadóval, mely most már a Csornai Inkubátorház Kft., közös jognyilatkozatot tesz arról, hogy e tevékenységet megfelelően, üzemszerűen végezni tudja.
A Csornai Inkubátorház Kft. az egykori határőrlaktanyával hozható kapcsolatba. Ez a tény azért érdekes, mivel eddig úgy volt, hogy a napelemgyár a csornai ipari parkban valósul meg.
A Kisalföld elküldte kérdéseit az érintetteknek, a Kométa 99 Zrt.-nek, az Ecosolifer Modulgyártó Kft.-nek és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek (NFÜ). Utóbbi szervezetet bízta meg a kormány a szerződés megkötésével. A vállalkozásoktól nem kaptunk tájékoztatást. Az NFÜ közleményéből kiderül: a két cég már megtette a szükséges nyilatkozatot az együttműködésről. Jelenleg az állammal való szerződéskötés folyamata tart. „A projekt megvalósításának tervezett kezdete 2013. április elseje volt, a befejezése 2014. december 31. A pályázati felhívás alapján a pályázónak vállalnia kell, hogy a projekt befejezési évét közvetlenül követő évben nem csökkenhet a bázislétszám alá a megőrzött munkahelyek száma.”
Hogy az Ecosolifernek mennyi volt a bázislétszáma a megjelölt időszakban, nem tudjuk. A nyilvános céginformációs adatok szerint azonban a kft. 2012-ben nulla forintos nettó árbevételt produkált. Alaptőkéje százezer és egymillió forint között van.
A Kométa 99 Zrt. ennél nyilván tőkeerősebb vállalat. A zrt. nettó árbevétele tavaly közel 18 milliárd forint volt. A húságazatot érintő válság azonban a kaposváriakat sem kerülte el. A helyi önkormányzat idén tavasszal szerződést kötött a Kométával 38 százalékos tulajdonrészt jelentő, kétmilliárd forint tőkeemelési célú befektetésről. Az önkormányzat 75 százalékos döntési kompetenciát kért mindezért. Ennek tudatában megkerestük a kaposvári városháza sajtóosztályát, ahonnan a zrt.-hez irányítottak.
Turi György polgármester így sem a fejlesztés tervezett helyszínéről, sem a befektetőkről nem tudott nyilatkozni. Annyit jegyzett meg, hogy várják, végre történjék valami a 2011-ben megígért fejlesztéssel kapcsolatban.
http://www.kisalfold.hu/